Lehetetlen helyzetbe kerültek a magyarországi vasúti árufuvarozók: nem elég, hogy már ötször akkora a vontatási energia ára, mint egy éve, az alakulása pedig nem kiszámítható, már kimutathatóan esik e vállalatok versenyképessége - írja a Világgazdaság.
Néhány szám jól jellemzi az állapotokat: a MÁV éves átlagárként 93,32 forintot valószínűsített, de januárban és februárban 110-120 forintot, vagy többet is kért, most pedig 200 forint körül alakul a kilowattóránkénti bruttó tarifa. A tavaly augusztusi nettó ár még 33,8 forint volt.
A varázslatos 100-as
A kormánynak fel kell lépnie a vasúti ágazatot sújtó vontatási energia ár emelkedése ellen és ki kell terjesztenie árszabályozási politikáját a vasúti vontatási villamosenergia árra is - mondta a hírportálnak Hódosi Lajos, Hungrail Magyar Vasúti Egyesület ügyvezető igazgatója.
Az igazgató szerint az árszabályozás egyértelműen kiterjeszthető lenne, mivel a 2022-es évre a pályahálózat-működtetőknek van hivatalosan meghirdetett áruk. Ezt kellene biztosítania a vasútvállalatok számára, az e feletti részt pedig a pályahálózat működtető részére kompenzálnia.
Természetesen az ágazat nyitott elfogadni magasabb rögzített árat is, de az iparági visszajelzések alapján 100 forint/kWh óra felett megbillen a közúti árufuvarozás felé a mérleg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve