Homolya Róbert az MTI tudósítása szerint elmondta: augusztusban elkezdődhet további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság. Az új flotta több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal épül, a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz.
Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba - mondta Homolya Róbert. A beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik. Az IC+ kocsik gyártása kétszázötven embernek biztosít munkát a MÁV-Starton belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál.
Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.
Homolya szerint a MÁV-Startnak legalább háromszáz új IC+ kocsira van szüksége a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig.
A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg.
A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, és lesz 3 kerekesszékes számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Két családi szakasz található rajta, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz.
A kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki. A kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve