A rendszerváltozást követő gazdasági átalakulás egyik napjainkig húzódó folyamatának végére kerülhet pont az esztendő végén, a következő év elejétől ugyanis - bizonyos kivételekkel - már csak jogi végzettséggel rendelkező személyek láthatnak el idehaza végrehajtói feladatokat. Nemrégiben kiírták az utolsó pályázatokat is a még üres tíz álláshelyre, a nyertesek személyéről pedig idén döntés születhet. Az új kiválasztottakkal együtt 230-ra emelkedik az országban működő végrehajtók száma - kezdi cikkét a Magyar Nemzet.
A jogi képzettség fontosságát az indokolja leginkább, hogy több botrányos eljárás is volt korábban. Főként a 2008-as válság utáni időszakban. Ezután 2012-ben dőlt el, hogy jogi diplomát várnak el az új belépőktől a területen, a régieknek pedig így lehetőségük lett a végzettség megszerzésére. Kivételt csak azok ügye jelent, akiknek kevesebb évük volt a nyugdíjkorhatárig, mint amennyi időt a jogi tanulmányok igénybe vettek. Év végétől már a régi állományból sem lehet tag senki, az elvárt képesítés nélkül.
Kapcsolódó
A feltételeket összesen 40 tag nem vállalta, 100-an viszont beiratkoztak valamelyik jogi karra - ismertette a számokat Schadl György a lappal.
A szabályszegő végrehajtókat egyébként a jövőben a mostaninál gyorsabb, célravezetőbb eljárásban vonnák felelősségre. Az erről szóló jogszabály akár már az ősszel az Országgyűlés elé kerülhet -tudták meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve