A társaság bejelentette, hogy mától már nem fogad be új lakáshitel kiváltásra igényelhető áthidaló kölcsönigényt. A társaság a tavalyi évi 12 milliárd forintos hitelkihelyezést két és félszeresére kívánta növelni, ám az elmúlt hetekben ötszörös-hatszoros hitelfelvételi igény jelentkezett ügyfeleik részéről, aminek következtében a tervezett 30-32 milliárd forint helyett 40-45 milliárd forintnyi hitelállománnyal zár majd év végén a Fundamenta.
A megnövekedett hiteligény ráadásul 4-5 havi munkának megfelelő plusz feldolgozási tevékenységet generált - miközben a végtörlesztési törvény szigorú határokat szab. A fentiek nyomán a társaság visszatér elsődleges tevékenységéhez, a lakás-előtakarékossági betétek gyűjtéséhez, s az ehhez kapcsolódó lakáskölcsönök nyújtásához - szól a társaság közleménye.
Az MTI megkeresésére a lakástakarék-pénztár közölte: a már folyamatban lévő értékbecsléssel rendelkező ügyfelekre a felfüggesztés nem vonatkozik. Az intézkedésről a Fundamenta ügyviteli kapacitásai maximális kihasználtsága miatt döntött. A normál ügymenethez képest ugyanis az utolsó négy hétben ötszörös-hatszoros hitelfelvételi igény jelentkezett, ami 4-5 havi plusz feldolgozási tevékenységet generált.
Megjegyzik azt is, hogy végtörlesztési lehetőség miatt az eredetileg tervezett idei hitelkihelyezés 30-32 milliárd forinttal szemben várhatóan 40-45 milliárd forint lesz, a megelőző évinek három és félszerese. A lakáskölcsönök folyósítását korlátozás nélkül tovább folytatják, a fentiek kizárólag a lakáshitelek kiváltására igényelhető áthidaló és azonnali áthidaló kölcsönökre vonatkoznak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve