A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden publikált határozatában megtiltotta a Magyarországi Volksbank Zrt. számára a "Végtörlesztési kérelem (rögzített árfolyamon)" című nyilatkozat egy szövegrészének a fogyasztókkal szembeni alkalmazását, mert az súlyosan sérti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt. A banknak tájékoztatni kell érintett fogyasztóit arról: végtörlesztési kérelmüknek a kifogásolt szövegrész figyelmen kívül hagyásával tesz eleget. E kötelezés teljesítését a Volksbank Zrt.-nek 2011. október 15-ig dokumentumokkal alátámasztva kell igazolnia. A PSZÁF a törvénysértés miatt 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hitelintézetre.
A PSZÁF 2011. szeptember 30-án próbavásárlást hajtott végre a Volksbank Zrt.-nél, majd fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálatot indított. Ennek eredményeként a PSZÁF megállapította: a pénzügyi szervezet fix árfolyamú végtörlesztésre kibocsátott fogyasztói nyilatkozata az igénybejelentést úgy teszi lehetővé, hogy annak aláírásával a fogyasztó egyúttal további kötelezettséget is vállal. Eszerint ha az Alkotmánybíróság a fix árfolyamú végtörlesztésről szóló jogszabályt visszamenőlegesen megsemmisíti, a fogyasztó vállalja, hogy a fix és a piaci árfolyam közti különbözet összegét haladéktalanul megfizeti a Volksbank Zrt.-nek.
Noha a végtörlesztési kérelmeket a pénzügyi szervezet úgy köteles teljesíteni, hogy annak kapcsán a hitelintézeti törvényben meghatározott feltételeken kívül egyéb követelményeket nem támaszthat, e szövegrész mégis ilyet írt elő. A Volksbank Zrt. e tájékoztatással végtörlesztési jogukat illetően megtévesztette a fogyasztókat, így a nyilatkozat alkalmas volt a fogyasztók végtörlesztéshez fűződő joga gyakorlásának tisztességtelen befolyásolására.
A pénzügyi szervezet agresszív kereskedelmi gyakorlatot is megvalósított, hiszen nyilatkozata alkalmas az alkotmányjogi kérdésekben nem jártas fogyasztókban elrettentő pszichés hatás kiváltására, bizonytalanság és zavar keltésére is. A fogyasztók nincsenek abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezzék, megítéljék a pénzügyi szervezetnek a hitelintézeti törvény alkotmányellenességére vonatkozó véleményét, érveit, ezek jogi megalapozottságát vagy megalapozatlanságát. A végtörlesztési nyilatkozatban foglaltak kényszerű vállalása minden további eljárás igénybevétele nélküli fizetési kötelezettséget ró az azt aláíró fogyasztóra.
A végtörlesztési kérelem szövege a határozat szerint hátrányosan hathat ki a fogyasztók választási szabadságára — azaz arra, hogy egyáltalán e feltételek mellett éljenek-e végtörlesztési szándékukkal —, amely azzal a hatással is járhat, hogy a fogyasztók a kérelemben vázolt feltételek mellett inkább nem élnek a jogszabály által biztosított lehetőséggel. A kifogásolt nyilatkozat megtételének előírása így a pénzügyi szervezet részéről egyúttal hatalmi helyzetével való visszaélést is jelent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve