Új gépsort adott át ma a Magyar Posta Zrt. - zárt rendszerben működő - budapesti "elektronikus posta" (EPK) központjában. A közbeszerzéssel vásárolt gépek, ezek beállítása, a környezet rendbe hozása összesen 1,2 milliárd forintba került, az összeget a posta saját forrásból biztosította − mondta Rajnai Attila, a Magyar Posta gazdasági vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója szerint az új gépsor üzembe állítása fontos állomás a 2013-ban induló postai liberalizációra való felkészülésben. A berendezés lehetővé teszi új postai szolgáltatások indítását, egyedi igények teljesítését, a piaci részesedés növelését.
A fejlesztés révén az eddigi háromszorosára emelkedett az üzem kapacitása, a rendszer óránként 50-60 ezer küldeményt képest elkészíteni, hagyományos vagy elektronikus formában kézbesíteni, biztonsági elemekkel ellátni. A Magyar Posta idén mintegy 13 milliárd forintnyi beruházást tervez, többek közt folytatódik a budaörsi országos logisztikai központ rekonstrukciója és a felkészülés a liberalizációra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve