Az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter fejlesztései a lebomló, környezetbarát csomagolóanyagok bevezetéséhez című projekt megvalósításához 2009-ben 421,25 millió forint támogatást nyert a 842,5 millió forint fejlesztéshez a Közép-Magyarország Operatív Programban (KMOP). A projekt budapesti záró rendezvényén Halmos László, a klaszter elnöke elmondta: a projektet a klaszteren belül folytatni kívánják, az alapanyagból saját csomagolóanyag-gyártás beindításában gondolkodnak. Szeretnék elérni, hogy Közép-Európában a klaszter kompetenciaközponttá váljon PLA-ból előállított, lebomló csomagoló alapanyag fejlesztésében, gyártásának előkészítésében.
Az alapanyag alkalmas arra, hogy a meglévő hagyományos gyártósorokon is használják. Abban az esetben lesz majd üzemgazdasági szempontból érdemes beindítani a csomagolóanyag-gyártást az általuk kifejlesztett alapanyagból, ha megfelelő mennyiségű rendelés érkezik, és a környezetkímélő megoldás révén a termékdíjat elengednék - tette hozzá Halmos.
A fejlesztés során a politejsav tulajdonságát, feldolgozhatóságát javították annak érdekében, hogy elő lehessen állítani belőle csomagolóanyagot, köztük palackot, kupakot, tégelyt, ládát és egyéb terméket, például kést, villát, tányért - fejtette ki Csóka Levente, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense. Az Európai Unióban átlagban évi 24,7 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, ennek 42,1 százalékát lerakják, 57,9 százalékát hasznosítják, így lenne létjogosultsága a komposztálás során lebomló csomagolóanyagnak.
Az Első Magyar Csomagolástechnika Klasztert 2003-ban hozta létre hét magyar vállalkozás, mostanra 29-re növekedett a létszám - közölte Dobronyi Tamás projektvezető. A szakmai együttműködés 2009-ben megszerezte az innovatív klaszter minősítést - amelyet időközben megújítottak -, és ez tette lehetővé az uniós pályázaton való indulást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve