A repülőtéri irányítást, a forgalom irányítását ne kelljen az unalomig ismert toronyból végezni, ami a reptér közepén áll, hanem olyan technológiával felszerelni egy nagy szobát, ahonnan mindent látunk, hallunk, és talán még biztonságosabban tudjuk irányítani a forgalmat - mondta az InfoRádiónak Hangyál Gyula, a Hungarocontrol légiforgalmi igazgatója. Hozzátette: ez a szoba bárhol lehet, nem kell a repülőtéren lennie, akár egy pincében is helyet kaphat.
"Hiszen amit a toronyból lát az irányító, már ha jó az idő, azt kamerákon keresztül, nagy monitorokon megjelenítve tennénk a falra, egy panorámaképen, és kisebb monitorokon mindazokról a helyekről, ahol különösen fontos, hogy lássuk a forgalmi helyzetet: a futópálya küszöbe, ahova leszáll a repülőgép, vagy ahonnan éppen indul, kereszteződési pontok. Ezeket mind kamerán keresztül láthatjuk, kiegészítve a radaron látható szintetikus képet. Ott nem ténylegesen képet látunk, hanem pöttyöket, amik mozognak. Így a kettőt együtt láthatjuk".
Hangyál Gyula hozzátette: a toronyból, amikor rossz az idő, amúgy sem mindig lehet jól látni. Az érdekes pontokhoz, futópályához, a gurulóút kereszteződésekhez közel elhelyezett kamerák viszont akkor is behozzák a megfelelő képet, amikor rossz az idő. Az éjszakai kamerákkal pedig még éjszaka is igen kiválóan lehet látni.
A virtuális toronnyal a légi irányítók még több képet látnak, még pontosabb információval rendelkeznek. Továbbá ez nincs helyhez kötve, és persze költségkímélő, ha nem kell nagy betonkolosszusokat építeni. Nem beszélve arról, hogy ha valamilyen rendszert fel kell újítani, cserélni, akkor nem vagyunk ahhoz kötve, hogy húzzuk össze magunkat, amíg a berendezéseket kicserélik - fogalmazott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve