A holland állam 680 millió euróért már 12,7 százalékos részvénypakettet szerzett a vállalatban, és mintegy 14 százalékra akarja emelni részesedését - közölte Wopke Hoekstra holland pénzügyminiszter. A francia kormánynak 14,29 százaléka van a 2004-ben alakult közös légitársaságban.
A holland akció egy lépés a holland érdekek megfelelő védelme irányában. Most már nekünk is van székünk az asztalnál - mondta Hoekstra.
A miniszter hangsúlyozta, hogy nem befektetésről van szó, hanem munkahelyek, a holland gazdaság és Európa harmadik legnagyobb repülőtere, a Schiphol védelméről. Az utóbbi években a holland érdekek több fontos döntésben nem szerepeltek kellő súllyal, és a jelenlegi felállásban ez így is maradna - írta a miniszter a holland parlamenthez intézett levelében.
Bruno le Maire francia gazdasági miniszter újságíróknak elmondta, hogy társaság igazgatóságát nem tájékoztatták a holland tervekről. A vállalat szempontjából lényegbevágó fontosságú, hogy állami beavatkozás nélkül irányítsák a francia miniszter szerint.
Tervek vannak a két vállalat flottájának és útvonalhálózatának további összehangolására, és egyes értesülések szerint az Air France teljes mértékben integrálni akarja a két vállalatot.
Az Air France működési eredménye tavaly 266 millió euró volt, míg a KLM 1,07 milliárdos nyereséget mutatott fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve