Kevésnek bizonyult a Volán-szakmában a 2017-2019 évre aláírt bérmegállapodás, az összességében átlagosan 30 százalékos bérfejlesztés - írta közleményében a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ).
Az aláíró szakszervezetek 2017-ben úgy ítélték meg, hogy ez egy vállalható megállapodás, amely a korábbi évekhez képest jelentős jövedelemnövekedést eredményez. Ezt most sem gondoljuk másképp - mondta Baranyai Zoltán, a KKSZ elnöke, aki szerint időközben kiderült, hogy az akkor kialkudott béremelés mégsem hozta meg a szakmában a várt eredményt, vagyis, semmit nem javított az aggasztó létszámhiányon.
Kapcsolódó
"Sajnos, az autóbuszvezetők mellett a karbantartók közül is egyre többen hagyják el a szakmát. A szakszervezetek egymástól függetlenül folyamatosan erre az egyre romló folyamatra figyelmeztettek" - emlékeztet az elnök.
A KKSZ-nél feltételezik, hogy az államot, mint tulajdonost képviselő kormány számára is fontos a munkavállalók megőrzésén túl a közösségi közlekedés színvonalának megtartása, a munkakörülmények jobbítása, s a jövedelmek javítása. Ebben most úgy látszik, tévedtünk - vélte Baranyai, aki szerint az önfeláldozó, nehéz munkát végző volánosok a jövőben sem úgy tekintenek a hivatásukra, mint ahogy rájuk tekintettek 2019-ben. A szakszervezet reméli, a szakmát elhagyók számának növekedése nem sodorja még nagyobb veszélybe a szolgáltatás ellátását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve