A Volánbuszt is irányító MÁV Zrt. közleménye szerint folytatódik a vasúti és közúti személyszállítási menetrendek harmonizációja.
A Budapest-Székesfehérvár (30a) és a Budapest-Esztergom (2-es) vasútvonal több százmilliárd forintnyi beruházással teljesen megújult az elmúlt években, modern FLIRT motorvonatok közlekednek, sűrűbben járnak és gyorsabbak lettek a vonatok, fejlődött az utastájékoztatási rendszer, valamint sok helyen P+R és B+R parkolók várják az autóval vagy kerékpárral az állomásokra érkezőket - sorolja a MÁV a vélt előnyöket.
Augusztus 20-tól a Budapest és Székesfehérvár között közlekedő autóbuszjáratok többsége megszűnik, a vonatokhoz Székesfehérváron az eddigieknél több buszjárat csatlakozik: napközben óránként, csúcsidőben 30 percenként közlekednek autóbuszok a vasútállomás és az autóbusz-állomás között. A két város között továbbra is közlekedő autóbuszjáratokon pedig érvényesek a Budapest-Székesfehérvár viszonylatú vasúti bérletek.
A székesfehérvári elővárosi szakasz fejlesztése révén a csatlakozó, Székesfehérvár-Veszprém-Boba vasútvonal menti Várpalotán, Veszprémben, Ajkán, valamint ezek fővárosi összeköttetésében is módosul a buszközlekedés. Erről részletesen a Volánbusz honlapján és utastájékoztatási felületein informálódhatnak az utasok.
A vonatok Budapest és Esztergom között egész nap 30 percenként közlekednek, csúcsidőszakokban jellemzően kétegységnyi FLIRT motorvonattal.
Augusztus 20-tól Esztergomban átadják az új buszpályaudvart a korábban felújított vasútállomás mellett. Az új vasúti-autóbuszos átszállóhely a régi, Simor János utcai állomás feladatainak átvétele mellett biztosítja a vasúti és közúti közlekedési módozatok közötti gyors és zökkenőmentes átszállás lehetőségét is.
Ezzel együtt változik a térség regionális autóbusz-menetrendje is: augusztus 20-tól a vasúti menetrenddel összehangoltan közlekednek a buszok Leányváron, Piliscsabán, Piliscséven, Pilisvörösváron, Solymáron, Esztergom vasútállomáson és részben már Dorogon is. A menetrendváltással összefüggésben Tatabánya, Tata, Oroszlány, Komárom és Zsámbék környékén további kisebb módosításokat vezet be az autóbuszos társaság - olvasható a közleményben.
A Pilisi medencében vasúti csatlakozást biztosító buszjáratok indulnak Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Solymár térségében, továbbá jóval sűrűbben indulnak az Árpád híd és Pilisborosjenő között közlekedő buszok is, melyek közül csúcsidőben több az Aranyvölgyi úton közlekedik, közvetlen metrókapcsolatot biztosítva az ott élőknek is. Új járatok közlekednek hétvégente Pomáz-Pilisszentkereszt-Dobogókő-Esztergom, Kórház vonalon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve