Tudomásom van róla, hogy tárgyalások folynak a kormány és a Volkswagen között - mondta el Baran Celik, a török autóexportőr vállalatok szakmai képviseleti szervezet, az OIB elnöke, és hasonló nyilatkozatot tett Mustafa Varank ipari miniszter is egy beszédében.
"Folyamatosan tárgyalunk a német féllel... az a dolgunk, hogy kapcsolatban legyünk a befektetőkkel, a Volkswagennel" - fogalmazott a miniszter az MTI szerint.
Kapcsolódó
A török autóipari beszállító vállalatok szervezetének az elnöke Alper Kanca szerint a Volkswagen is egyeztetéseket folytat potenciális beszállítóival. "A Volkswagen pár hónappal ezelőtt megkezdte a puhatolózó tárgyalásokat a potenciális beszállítókkal. Konkrét kérdések kerültek szóba. Az egyeztetések azóta is folynak" - mondta.
A Volkswagen Törökország észak-szíriai katonai offenzíváját követő nemzetközi felháborodás miatt októberben jelentette be a végső döntés elhalasztását az Izmir közelében tervezett üzemberuházásáról. Szakmai körökben úgy tudják, hogy a beruházásra Törökország mellett még Bulgária volt esélyes.
Törökország politikamentes, pusztán gazdasági döntést vár a Volkswagentől - jelentette ki Mustafa Varank ipari miniszter. Közölte egyúttal, hogy tárgyalások folynak a német és a török szakszervezetek között is a beruházásról. "Tudomásom van róla, hogy szakszervezeteink kapcsolatban állnak egymással" - mondta. A török autóexportőrök szervezetének elnöke Baran Celik is megerősítette a kapcsolatfelvétel tényét: "mi magunk javasoltuk az autóiparban működő szakszervezeteknek, hogy vegyék fel a kapcsolatot német kollégáikkal, mert úgy értesültünk, hogy ellenzik a gyártás Törökországba telepítését" - mondta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve