A repülőtér közelében lévő új, 30 millió eurós beruházással létrehozott képzési központban két mozgó, úgynevezett full flight szimulátoron képezhetik a pilótákat, a légiutas-kísérők pedig több berendezett kabinban tudják gyakorolni a feladataikat a napi rutintól a kimenekítésig.
Az idei aktív év volt, 130 új járatot nyitottak, több mint ezer embert vettek fel, és 2,6 milliárd dollár értékű beruházást hajtottak végre. A forgalom idén a tavalyihoz képest 20 százalékkal emelkedett - mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.
Kapcsolódó
Mivel jövőre is hasonló forgalomra és dolgozói létszámbővítésre számítanak, mindenképpen szükség volt egy új központra - mondta. Ezzel a légitársaság valamennyi képzése Budapestre költözik. A cég évente 250-300 pilótát és 500 légiutas-kísérőt vesz fel.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a kormány céljának nevezte, hogy minél több magyar céget segítsen az exportpiacokra, és egyre több munkahelyteremtő és magas hozzáadott értéket képviselő beruházás érkezzen az országba. Ezek egyike sem lehetséges megfelelő közlekedési infrastruktúra nélkül, ezért a Wizz Airnek nagyon fontos szerepe van, hiszen a légitársaságnak köszönhetően 31 ország 67 célállomásáról érhető el Magyarország - mondta az államtitkár.
Tavaly meghaladta a 100 milliárd eurót a magyar export, és 96 új külföldi beruházás érkezett hazánkba, mindkettő rekordadat, és az idei első féléves számok is ígéretesek. Vagyis külgazdasági oldalról is sikerül erősíteni a magyar gazdaság növekedését, a beruházások valamint az exportsikerek egyre több családnak jelentenek biztos megélhetést és kiszámítható jövőt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve