Elérte az árolló a Budapest Airport parkolóját is: a budapesti repülőtéren minimum 30 százalékkal lettek olcsóbbak a hosszútávú parkoló árai, de kéthetes parkolás esetén csak a korábbi ár felét kell fizetni. A Budapest Airport az új árszabás bevezetését a nyaralási szezonhoz időzítette, vagyis mától, azaz július 1-től indul az árzuhanás. A számítás egyik alapja az volt, hogy a hosszútávú, tehát minimum egyhetes parkolás, ami nagyjából egy külföldi nyaralás ideje, olcsóbb legyen a parkoló, mint egy oda-vissza út a fővárosba taxival.
A diszkont parkolási díjak július 1-től egészen szeptember 30-ig érvényesek. Ennek értelmében a 2-es terminál mellett található hosszútávú parkoló díjai egy hétre a korábbi 9 990 forintról 5 999-re, a kéthetes parkolás díja pedig 20 800 forintról 9 990 forintra mérséklődik. Az akció célja, hogy a nyaralási szezonban minél többen vegyék igénybe a repülőtér hosszútávú szolgáltatását, méghozzá úgy, hogy az ár versenyképes legyen az egyéb transzferek áraival.
A repülőtéren kialakított forgalmi rend alapján a nyaralni készülő utas a 2-es terminál indulási szintjén ki tudja tenni a családot, a hozzátartozókat a csomagokkal együtt, majd innen tudja biztos helyen, a hosszútávú parkolóban letenni a kocsiját, amely ott fogja várni a nyaralás végén. Az új árszabás alapján ez egyformán megéri mind a budapesti, mind a vidéki utasoknak. Az utóbbiak így elkerülhetik a buszozással vagy a vonatozással, átszállással járó kényelmetlenséget. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a repülőtér is hozzájárulhat a nyaralási költségek lefaragásához.
Az új, hosszútávú parkolási akcióval egyidőben a Budapest Airport ismét megnyitja a 2-es terminálon az érkezési szintet az utazási irodák autóbuszai előtt - igaz a korlátozott számú hely miatt csak előzetes foglalás alapján és buszonként maximum 30 perces időtartamra. Mivel ma már egy-egy diszkont légitársaság repülőgépének földi "fordulási" ideje is 30 perc, vélhetően a félórás időtartam elégséges lesz az érkező utasok felvételére. A repülőtéri parkoló mellett továbbra is időkorlát nélkül igénybe vehető marad az autóbuszok számára a parkoló, óránként 1000 forintos áron.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve