Az elmúlt hetekben lapunkban is beszámoltunk arról, hogy a bécsi Hassfurther-aukciósház tavalyi leütési toplistáján a legértékesebb festmények között szerepelt a Walde-művek egyike, egy tiroli látkép Aurach vidékéről, amely 1,5 millió schillingért kelt el (Befektető, 2001. március 5., 13. oldal). Nem véletlen tehát, hogy Peter Kovacek, a bécsi Kunstsalon vezetője is tartogat a raktáron a felkapott tiroli piktor alkotásaiból. Március folyamán egyszerre három képet is ajánl, immár hagyományos, eladással egybekötött tavaszi tárlatán. A Parasztok vasárnapja 2,5 millió schillinget kóstál és épp olyan jellegzetes témaválasztású és stílusú, mint a Miasszonyunk temploma Kitzbühelben. Kevesen tudják, hogy élete vége felé Alfons Walde már csak a műtermében festett, és az alpesi témák helyett női aktokat készített, franciás eleganciával. Ebből az erotikus periódusból is lehet most vásárolni a Kunstsalonban, hasonló ársávban. Hogy a műkereskedelmi árak milyen iramban emelkednek szomszédságunkban, arra kiváló példa éppen Walde fentebb említett (53x46,5 centiméteres, olajjal kartonra festett), Parasztok vasárnapja című kompozíciója, amely három évvel ezelőtt a salzburgi Residenz régiségvásárán még „csak” 1,9 millió schillinget ért, de ára azóta meredeken felfelé tendált. A mostani bécsi tárlaton a biedermeiertől a kortársakig ível a kínálat. Oskar Laske 1915-ös gouache-képe a Práterben készült helyszíni vázlat, míg 1937-es olajfestménye a prágai Károly hidat választotta témájául. Az „új tárgyiasság” (Neue Sachlichkeit) képviselőjeként tartják számon Rudolf Wackert, akinek egyik fő műve, 1935-ös Őszi csokra 2,6 millió schillingért vár gazdára - ez az ár még Waldéét is felülmúlja. Oskar Kokoschkától a közelmúltban elhunyt Friedensreich Hundertwasserig sok minden megtalálható a Kunstsalonban kínálati skáláján. Utóbbitól az angol című Third consequence eladási ára 1,6 millió schilling. Ritkaságnak számít a huszadik századi osztrák és európai szobrászat nagy öregjének, Fritz Wotrubának egy 1958-as bronzöntvénye, az álló nő alakjáért 580 ezer schillinget kérnek. A Kunstsalonban látható képek közül az egyik olajfestmény magyar vonatkozású. Amilyen kicsi (17,8x36,8 cm), olyan hangulatos az osztrák Theodor von Hörmann (1840-1895) a szolnoki művésztelepen 1873-ban festett alkotása a Tisza partjáról. Hörmann katonai pályafutása után iratkozott be a bécsi művészeti akadémiára, ebből a korai periódusból való a szóban forgó mű, amely impresszionisztikus könnyedségről árulkodik. W. I.