Sztrájkba léphetnek a légiirányítók a németországi repülőtereken ma reggel 6 órától déli 12-ig − számolt be az érintett szakszervezet (GDF) közleményére hivatkozva a Deutsche Welle. A munkabeszüntetést eredetileg múlt szerdára tervezték, de azt a frankfurti munkaügyi bíróság megtiltotta, arra hivatkozva, hogy megsértené a GDF, illetve a német repülésbiztonsági hatóság (DFS) érvényben levő, féléves munkabékéről szóló megállapodását. A tiltás azonban csak konkrétan a múlt heti akcióra vonatkozott, ezért a GDF újra megpróbálkozik, arra hivatkozva, hogy most nem a feltételek javítását akarja elérni, hanem a megállapodások betartását − ezzel együtt a hatóság közölte, ismét a bírósághoz fordul.
Ha tényleg megtartják a sztrájkot, az kaotikus állapotokat teremthet a németországi repülőtereken. Az utazási szezon kellős közepén mintegy kétezer repülőgép indulása kerülhet veszélybe − emiatt nemcsak a légitársaságok és az idegenforgalmi szektor szereplői kritizálták élesen a légiirányítókat, hanem a német közlekedési miniszter, Peter Ramsauer is. Senki nem állítja, hogy nem végeznek felelősségteljes munkát − fogalmazott a miniszter −, de meg is vannak fizetve érte. A légiirányítók évi 120 ezer euró körül keresnek − emlékeztetett Ramsauer. A mintegy 5500 németországi légiirányító közül több mint 3 ezret képviselő GDF 6,5 százalékos béremelést követelt a DFS-sel folytatott tárgyalásokon − túl azon, hogy a bérezés legyen arányos a munkában töltött idővel −, a hatóság viszont csak 4,1 százalékot ajánlott fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve