A Tokiótól 2 ezer kilométerre délkeletre fekvő Minami-Torisima sziget közelében a tengerfenéken található lelőhely a becslések szerint 6,8 millió tonna ritkaföldfém-ásványt rejt magában. A kutatócsapat vezetője, Yasuhiro Kato, a Tokiói Egyetem földtudományi professzora szerint a lelőhely elegendő mennyiségű ritkaföldfémet tartalmaz a japán ipar igényeinek fedezésére legalább kétszáz éven keresztül.
A mintavételek alapján a lelőhelyen található üledékes anyag ritkaföldfém-tartalma átlagosan ezer ppm ("particles per million particles", azaz részecskeszám egymillió részecskében), ami annyit jelent, hogy egy tonna üledék nagyjából egy kilogramm ritkaföldfémet tartalmaz. A koncentráció egyes helyeken eléri az 1,7 ezer ppm-et is.
Mivel azonban a lelőhely 5.600 méterrel a tengerszint alatt fekszik, a nyersanyag a jelenlegi technológiákkal nem termelhető ki. Yasuhiro Kato professzor szerint a kitermeléshez szükséges technológia három-öt éven belül rendelkezésre állhat. A professzor véleménye szerint a kitermelés még olcsóbb is lehet, mint a szárazföldi lelőhelyeken, mivel azokkal ellentétben nem tartalmaz radioaktív nyomelemeket.
A ritkaföldfémek elengedhetetlenül szükségesek olyan fejlett technológiai eszközök és berendezések gyártásához, mint a mobiltelefonok, képernyők és az elektromos autókban használt akkumulátorok.
A jelenleg a világ iparának ritkaföldfém szükségletét 90 százalékban az ismert készletek 23 százalékával rendelkező Kína fedezi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve