A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban átlagosan 3,8 százalék volt az állástalanok aránya. Ez az 1974 végével zárult három hónap óta a legalacsonyabb szint.
Az idén februárral záródott három hónapban a munkanélküliségi ráta magasabb, 3,9 százalék volt. A március végével zárult három hónapban a munkanélküliek száma 65 ezerrel, több mint két éve a legnagyobb mértékben zsugorodott. Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak száma 99 ezerrel nőtt, a szakértők 135 ezres bővülést vártak.
Kapcsolódó
A március végével zárult három hónapban a bérnövekedés - a bónuszokat is figyelembe véve - 3,2 százalékra lassult éves összevetésben a február végéig tartó három hónapban mért 3,5 százalékról, és kisebb volt a szakértők által várt 3,4 százaléknál.
Ugyancsak a brit statisztikai hivatal adatai szerint két negyedév csökkenés után az idei első három hónapban már nőtt, 58 ezerrel bővült az Európai Unióból származó munkavállalók száma a tavalyi első negyedévhez képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve