A cikk szerint az ügynökség arról tájékoztatta nemrég az Európai Parlamentet, hogy még 2039-ig fizetni kell a bérleti díjat a jelenlegi londoni székhelye után, a szerződés 2011-es megkötésekor ugyanis hosszú távra terveztek, így az nem tartalmaz rendkívüli felmondási záradékot.
Ennek a költségeit az EMA nagyjából 429 millió euróra tette, azonban kitért rá, hogy az ingatlan "szigorú feltételek mellett", a tulajdonos előzetes engedélyével egy harmadik félnek kiadható, a veszteség így elméletileg még mérsékelhető lehet.
A legrosszabb forgatókönyv szerint a költözést előkészítő szakértők bére 28 millió eurót, az ügynökség munkatársainak költöztetése, a nyelvtanfolyamok és egyebek közel 23 millió eurót emészthetnek fel, az informatikai rendszer áttelepítése 11 millió euróba, az "előkészítő látogatások" az új székhelyre pedig körülbelül 833 ezer euróba kerülhetnek, és lesznek egyéb kiadások is.
Nagy kihívás
Az EMA az európai parlamenti képviselőknek tartott prezentációjában a szervezet eddigi legnagyobb kihívásaként értékelte a brexitet - közölte az EUObserver.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint a brexit miatt költözni kényszerülő uniós ügynökségek áttelepítésének költségeit az Egyesült Királyságnak kell fizetnie, ez azonban szakértők szerint a felek közötti megállapodástól fog függeni.
Sokan állnak sorba
Az EU-ban forgalmazható gyógyszerek jóváhagyásáért felelős EMA befogadására Amszterdam, Barcelona és Lille a legfőbb esélyesek, azonban versenyben van még Athén, Bécs, Bonn, Brüsszel, Bukarest, Dublin, Helsinki, Koppenhága, Milánó, Porto, Pozsony, Szófia, Stockholm, Valletta, Varsó és Zágráb is.
Az évi körülbelül 300 millió eurós költségvetésű ügynökségnek már a britek távozásának pillanatában, várhatóan 2019 márciusában meg kell kezdenie működését az új helyszínen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
