A kormány gyűlöletkampányában no-go-zónáknak nevezett területeket a hatóságok állítólag nem tudják ellenőrzésük alatt tartani.
A brit külügyminisztérium szerda este rövid nyilatkozatban utasította vissza a magyar kormány hazugságait. Az Index szerint a brit minisztérium azt írja, hogy mindez nem igaz. Nincsenek olyan területek az Egyesült Királyságban, amelyeken ne lehetne érvényt szerezni az Egyesült Királyság törvényeinek - áll a Foreign Office állásfoglalásában.
A külügyminisztériumi szóvivője közölte, hogy a budapesti brit nagykövetség már kifejezte aggályait a magyar kormánynak a szórólap tartalma miatt.
Sőt, ezt elismerte Szijjártó Péter külügyminiszter is a BBC-nek adott interjújában, miután a riport ennek valóságtartalmáról faggatta a tárcavezetőt. Az BBC-nek adott interjúban a szemebesítéskor Szijjártó meglehetősen kínos magyarázkodásba kezdett azután, hogy feltette a kérdést a műsorvezető: "járt már az Egyesült Királyságban, járt már Londonban?"
Majd, miután Szijjártó elárulta, hogy persze, nagyon szereti Londont, és nincs vele probléma, a BBC műsorvezetője tovább faggatta: "Ön elhiszi ezt az állítást?"
Az ominózus interjút itt nézheti meg:
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve