Az országos közszolgálati televíziók megbízásából készített becslések alapján a CDU támogatottsága csökkent, a 2011-es 32,5 százalék után a szavazatok 29-30,5 százalékát szerezte meg, de így is fölényesen megnyerte a választást és ismét kormányt alakíthat.
Az ország keleti felén, a volt NDK területén fekvő tartományban a második helyen az AfD végzett 21,5-23 százalékkal. Ez az eddigi legnagyobb sikere a 2013-ban alakult, főleg a keleti tartományokban népszerű pártnak, amely az Angela Merkel vezette szövetségi kormány menekültpolitikájának éles bírálatára építette kampányát.
A harmadik helyen a Baloldal végzett 16,5-17 százalék körüli eredménnyel, jelentősen gyengülve a 2011-ben elért 23,7 százalékhoz képest. Az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött párt eddig stabilan a második számú politikai erő volt Szász-Anhaltban.
Kapcsolódó
A CDU eddigi koalíciós partnere, az SPD még nagyobb veszteségeket szenvedett el, a 2011-es 21,5 százalékhoz képest mintegy 10 százalékponttal gyengült, az ARD televízió által közölt eredménybecslés szerint a szavazatok 11 százalékát, a ZDF televízió szerint a szavazatok 12 százalékát szerezte meg, így a negyedik helyre csúszott vissza. A Zöldek a 2011-es 7,1 százalék után a szavazatok 5,5 százalékát szerezhették meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve