Charles Evans a CNBC televíziónak pénteken adott nyilatkozatában rámutatott, hogy a bérek erősebben fognak növekedni, ha elérik a 2 százalékos inflációs célszámot. Addig a jegybanknak továbbra is türelmesnek kell lennie, alkalmazkodnia kell - mondta.
Az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken közzétett adatai szerint bár a foglalkoztatottság erősen növekedett decemberben is, az átlagos órabérek novemberhez képest 0,2 százalékkal csökkentek, és éves összehasonlításban is csak 1,7 százalékkal emelkedtek. A bérszínvonal csökkenése az alacsony inflációra figyelmeztető egyik jel.
A Federal Reserve 2008 decembere óta tartja zéró körüli alapkamatát. A Fed vezetőinek többsége szerint az amerikai gazdaság eléggé megerősödött ahhoz, hogy idén elkezdjék a kamatemelést. A kereskedők osztják ezt a nézőpontot, és várakozásaik szerint a Fed szeptemberben nekilát a kamatemelésnek.
Evans, aki a Fed monetáris döntéshozó testületének, a nyíltpiaci bizottságnak szavazati joggal bíró tagja, nem tartozik és eddig sem tartozott ebbe a táborba. Pénteki nyilatkozatában kiemelte: nem szeretné, hogy az Egyesült Államok olyan helyzetbe kerüljön, mint Európa, ahol nagyon alacsony és csökkenő pályán halad az infláció. A tízéves indexált államkötvények (TIPS) hozama a foglalkoztatottsági adatok közlése szerint 0,95 bázisponttal 1,60 százalékra esett vissza, ami azt jelzi, hogy a befektetők nagyon alacsony, a 2 százalékos célszáma alatti inflációra számítanak hosszú távon.
Evans egy őszi nyilatkozatában is arról beszélt, hogy a dollár erősödése csökkenti a kereskedelemből származó bevételeket és mérsékli az inflációt, így erősebb gazdasági növekedés kell a kamatemeléshez. Úgy vélte, a legnagyobb hiba, amit a Fed elkövethet, hogy túl hamar emel kamatot, és vissza kell csinálnia a döntését, ha nem jól alakulnak a dolgok. Kijelentette: a Fednek türelmesen kell eljárnia, és fokozatosan elérnie a 2 százalékos inflációs célszámát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve