A koalíciós kormány azt kérte a parlamenttől, hogy a december 12-én lejáró szükségállapotot 30 nappal hosszabbítsák meg. Andrej Babis miniszterelnök a kérést azzal indokolta, hogy a szükségállapot fenntartása lehetőséget ad a kormánynak a koronavírus-járvány elleni gyors és hatékony intézkedések meghozatalára.
A képviselőház többórás éles vita után végül a kormányt kívülről támogató kommunisták (KSCM) javaslatát fogadta el, és a szükségállapotot december 23-ig hosszabbította meg. Az ellenzéki pártok egybehangzóan elutasították a szükségállapot kormány által kért meghosszabbítását, a kompromisszumos javaslat végül csak a két kormánypárt - ANO mozgalom, valamint a szociáldemokrata párt - és az őket támogató kommunista képviselők szavazataival lett elfogadva.
Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke élesen bírálta az ellenzék hozzáállását a járvány kezeléséhez. "Az egyetlen dolog, amit a kormány javaslatát elutasító képviselők elértek, hogy ennek a testületnek karácsony előtt újra össze kell ülnie, és foglalkoznia kell a kormány újabb kérésével (a szükségállapot meghosszabbítására)" - jelentette ki a szavazás után a szociáldemokrata pártelnök.
Csehországban október 5-én hirdettek szükségállapotot, amelyet most másodízben hosszabbítottak meg. A szükségállapot lehetővé teszi a kormánynak, hogy a társadalmi és gazdasági életet korlátozó óvintézkedéseket foganatosítson a koronavírus-járvány megfékezésére. Tavasszal a koronavírus-járvány miatt március 12-től május 17-ig volt szükségállapot az országban.
"Senki közülünk nem óhajtja a szükségállapotot, de jelenleg a járvány megfékezésének ez az egyetlen útja" - hangsúlyozta Andrej Babis kormányfő a képviselőházban.
Csehországban november eleje óta jelentősen javult a járványhelyzet, ami egy hete lehetővé tette több óvintézkedés feloldását. A múlt csütörtöktől bizonyos szabályok mellett újra nyitva vannak az üzletek, a vendéglők, működnek a szolgáltatások és megszűnt az éjszakai kijárási tilalom. A héten azonban ismét mérsékelten romlott a helyzet, ami aggodalmat váltott ki a cseh politikusok és a társadalom körében is.
Andrej Babis parlamenti beszédében megerősítette, hogy a kormány a jövő héten kíván dönteni arról, milyen körülmények között ünnepelhetik meg a csehek a karácsonyt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve