A Jan Mládek cseh ipari és kereskedelmi miniszter, valamint Ernest Moniz amerikai energetikai miniszter által jegyzett dokumentum az atomenergia civil szférában való felhasználásának közös kutatását és a tapasztalatcserét rögzíti.
"Csehország számára ez a megállapodás nagyon fontos, mert lehetővé teszi a legmodernebb technológiákhoz való hozzáférést" - mondta Mládek újságíróknak.
Mládek és Moniz a dél-csehországi Temelíni Atomerőmű kibővítéséről is tárgyalt, de részleteket erről nem hoztak nyilvánosságra.
Moniz saját kérésére találkozott Daniel Benessel, a Cseh Energetikai Művek (CEZ) vezérigazgatójával is. Részleteket erről az eseményről sem közöltek. A Temelíni Atomerőmű az állami kézben lévő CEZ tulajdona.
A CEZ néhány éve mintegy 250 milliárd korona értékű pályázatot írt ki az atomerőmű bővítésére, amelynek végső szakaszában az amerikai Westinghouse és a cseh-orosz MIR.2000 konzorcium maradt versenyben. A végső döntést az idén kellene meghozni.
A cseh kormányzat azonban mérlegeli, hogy a pályázatot esetleg felfüggesztenék vagy megszüntetnék, mert úgy látja, hogy jelenleg nincsenek meg a feltételek a munkák megvalósítására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve