"Testvéreim, a halálbüntetéssel kapcsolatos elhatározásom világos" - jelentette ki a török elnök hívei előtt. "Ha a parlament elfogadja és beterjeszti elém, én jóvá fogom hagyni, és ezzel az ügyet lezárom. Amennyiben ez nem történik meg, egy másik referendumot fogunk tartani erről, és a nép fog dönteni. A holnapi döntés nyitja meg az ehhez vezető utat" .
Erdogan hangoztatta: "ez a vasárnap lesz az a nap, amikor népünk megleckézteti azokat az európai államokat, amelyek az elmúlt két hónapban mindenféle törvénytelenséggel próbáltak megfélemlíteni minket". "Holnap lesz annak a napja, hogy válaszoljunk nekik erre. Németországnak, de Ausztriának, Belgiumnak, Svájcnak és Svédországnak is választ fogunk adni" - írta az MTI nyomán a hvg.hu.
Kapcsolódó
A népszavazási kampány során erős feszültségek keletkeztek Törökország és több európai állam között. Márciusban Németország és Hollandia megakadályozta, hogy török miniszterek az elnöki rendszer bevezetése mellett kampányoljanak a helyi török közösségek előtt. A török vezetők ezért a népszavazási kampányban többször nácinak, fasisztának, idegengyűlölőnek és iszlámellenesnek nevezték a nyugat-európai politikusokat.
Az ankarai törvényhozás 2017. január 21-én hagyta jóvá véglegesen azt a 18 pontból álló alkotmánymódosítást, amellyel megszűnne a miniszterelnöki tisztség, a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. Ezekről a változtatásokról döntenek a népszavazáson, amelynek időpontját április 16-ra tűzték ki. A referendumon 55,3 millió belföldön élő és nem egészen 3 millió külföldön élő török adhatja le voksát.
Az elnöki rendszer bevezetése jelentősen több hatalmat juttatna Erdogánnak, az alkotmánymódosítás ellenzői ezért egyeduralom kialakulására figyelmeztetnek Törökországban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve