A harmadik negyedévi növekedés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A PAP hírügynökség által megkérdezett szakértők 3,4 százalékos növekedést jeleztek.
A második negyedévben évi 3,3 százalékkal, az előző negyedévvel összevetve pedig 0,8 százalékkal nőtt a lengyel GDP. Az első negyedévben évi 3,7 százalék, illetve 0,9 százalék volt a negyedéves növekedés.
Janusz Witkowski a GUS elnöke az adatokat bemutató sajtótájékoztatón annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a harmadik negyedév adatai alapján jóval 3 százalék felett lesz a 2015-ös GDP-növekedés. "A negyedik negyedévben nem számítunk a trend megváltozására, így minden arra utal, hogy az éves növekedés nem lesz kisebb 3,3 százaléknál" - fogalmazott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve