A horvát államfő kollégája meghívására érkezett egynapos hivatalos látogatásra a bolgár fővárosba - jelentette a horvát HINA hírügynökség.
"Ha valakit ellenfélként kezelsz, az rövidesen úgy is fog viselkedni" - mutatott rá Grabar-Kitarovic. Ahhoz, hogy bármilyen kérdésben megoldás szülessen, párbeszédre van szükség. Oroszország erős ország, világhatalom, amellyel sok minden másról is tárgyalni kell. A horvát elnök a nemzetközi biztonságot, a terrorizmust, a radikalizálódást és más fenyegetéseket említett, amelyekkel mindkét blokknak szembe kell néznie.
Kapcsolódó
"Itt az ideje, hogy a nemzetközi jog követelményeivel összhangban, a kölcsönös tisztelet alapján a kapcsolatok normalizálásának irányába haladjunk" - húzta alá Grabar-Kitarovic.
Horvátország egy orosz diplomata kiutasításával csatlakozott azokhoz a nyugati országokhoz, amelyek hasonló lépéseket tettek Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezése miatt, a Nagy-Britannia iránti szolidaritás jeleként.
Bulgária ugyanakkor egyike azon kevés EU-tagállamnak, amelyek nem utasítottak ki orosz diplomatát. Rumen Radev úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió soros elnökségét betöltő Bulgáriának a politikai párbeszédre és az egyensúlyra kell törekednie. Bulgária lojális az EU-hoz és NATO-hoz, amely szövetségek valamilyen bizonyos értékeken alapulnak, amelyek egyike az átláthatóság.
"Ahhoz, hogy lépjünk, világos és szilárd bizonyítékokra van szükségünk arról, hogy Oroszország részese a Szkripal-ügynek" - szögezte le a bolgár elnök.
Képünk forrása: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve