A kabinet határozottan kézben tartja a gazdaság irányítását. Li úgy fogalmazott, a nemzetközi piac instabilitása "növelte a bizonytalanságot a globális gazdasági felépülés folyamatában, fokozottan hatott Kína pénzügyi piacára, az importra és az exportra, újabb nyomással gyakorolva a gazdaságra".
Védelmébe vette azokat az intézkedéseket, amelyekkel június közepe, a tőzsde mélyrepülésének kezdete óta igyekeznek a piacot stabilizálni. A sanghaji irányadó tőzsdeindex pénteken csaknem 38 százalékkal volt a június 12-i csúcsértéke alatt. Úgy fogalmazott, hogy a bankok kötelező tartalékrátájának csökkentése, a kamatok, az adók és a járulékok mérséklése már érezteti kedvező hatását.
Nincs szükség a kínai pénzeszköz további leértékelésére. A jüan alapvetően stabil marad egy "ésszerű és kiegyensúlyozott szinten" - közölte a kormányfő. Folytatják a makrogazdaságot érintő célzott szabályozást, hogy kivédjék a lassulás irányába ható nyomást, a piac élénkítése, lendületbe hozása érdekében pedig fokozzák a reform- és innovációs törekvéseket, növelik a hatékonyságot. A helyi kormányzatoknál és vállalkozásoknál új beruházási és finanszírozási formák bevezetésére lenne szükség, például adósságcserére és vállalati kötvények kibocsátására.
Nyílt és átlátszó tőkepiacra van szükség, de a válságmenedzselés módszerén javítani kell a rendszerszintű és a regionális kockázatok kiküszöbölése érdekében. "Kína jelentős növekedési potenciállal rendelkezik és fel van készülve az előtte álló kockázatok hatékony kezelésére" - véli a kínai miniszterelnök.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve