A belarusz gazdaság vállalatainak nettó vesztesége az év első öt hónapjában 383 millió dollárt tett ki, ami 70 százalékkal több az előző év azonos időszakáénál - jelentette az országos statisztikai bizottság, a Belstat. A vállalatok 10,3 százaléka, 854 cég volt veszteséges, szemben a tavalyi, 4,8 százalékot jelentő 406-al. Miközben az áruk és szolgáltatások termelési költségei éves összehasonlításban 11,4 százalékkal emelkedtek, a nettó nyereség 35 százalékkal zuhant. Az értékesítések nyereségessége 9 százalék volt, szemben a tavalyi 9,7 és a 2011-es 10,6 százalékkal - idézte a jelentést a BelaPAN hírügynökség.
A Moody's Investors Service szerint idén a belarusz gazdaság 2, jövőre 2,5 százalékkal fog bővülni, 20, illetve 16 százalékos infláció mellett. Az elemzők hangsúlyozták, hogy az alacsony arany- és valutatartalék, valamint az, hogy a gazdaság növekedésének feltétele a külső (elsősorban orosz) támogatás, sérülékennyé teszik Belaruszt. Emlékeztettek arra, hogy az ország idén kapja meg a Moszkva vezette Eurázsiai Gazdasági Közösség Válság Elleni Alapja 3 milliárd dolláros hitelének utolsó részletét, és egyelőre nem sikerült újabb támogatásban megállapodnia.
Nyilván ez volt az egyik oka Alekszandr Lukasenko elnök július közepi kínai látogatásának. A Belarus Digest "Lukasenko kínai álma" című elemzésében azonban sikertelennek minősítette a kísérletet, mert bár számtalan egyezményt, megállapodást, emlékeztetőt írtak alá, a fő célt, kínai közvetlen tőkebefektetések megszerzését nem tudták elérni. Hitelt ugyan kapott, de csak annyit és arra, ami fedezi a kínai import árát. A Belstat adatai szerint a Kínába irányuló belarusz export az ötöde az onnan jövő importnak, a kereskedelmi mérleg egyenlege Minszknél 2 milliárd dolláros mínuszban van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve