Az uniós tagállamok vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy önkéntes felajánlások alapján két év alatt Olaszországból és Görögországból 40 ezer menedékkérőt telepítenek át más országokba, valamint 20 ezer menekültet fogadnak be az unión kívüli menekülttáborokból. Azonban mára tovább nőtt az érkező menedékkérők száma, így az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker múlt héten új javaslattal állt elő.
Eszerint a korábbi 40 ezer főn túl, a tagállamoknak kötelező kvóták alapján további 120 ezer menedékkérőt kellene befogadniuk Olaszországból és Görögországból, valamint Magyarországról.
Miután Magyarország a visegrádi négyekkel és más uniós tagországokkal együtt továbbra is ellenzi a kötelező kvótarendszert, nem véletlen, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke rendkívüli uniós csúcs összehívását helyezte kilátásba szeptember második felére, ha a minisztereknek ma nem sikerül dűlőre jutniuk.
Erre a csúcstalálkozóra Orbán Viktor maga is saját javaslatcsomaggal készül - árulta el a magyar kormányfő nemrég a Bild-nek. Az elképzelés alapján az unió jelentősen megnövelné a Szíria körüli országok - például Törökország - pénzügyi támogatását, de az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjével közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök már az uniós határrendészeti együttműködés lehetőségét is felvetette, mivel Görögország láthatóan nem képes megvédeni saját határait.
"Mert ha a görögök nem védik meg, akkor nekünk kell megvédenünk. Ellenkező esetben a problémával Magyarországon, Ausztriában és Németországban találjuk magunkat szemben. Ma ennek hiányoznak a jogi alapjai és erről nem beszélni kellene, hanem villámgyorsan dönteni kellene, megteremteni ezt a jogalapot és levezényelni az európai erőket Görögország határára, hogy a görög hatóságok helyett ők szerezzenek érvényt az európai jognak, ez volna az első és legfontosabb dolog" - hangsúlyozta a kormányfő.
Szintén a belügyminisztert érintő hír, hogy ma alakul meg a migrációs helyzet kezelését koordináló, közvetlenül a tárcavezető alá tartozó Központi Operatív Törzs, amely mától 24 órás folyamatos munkarendben működik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve