Lengyelország a szén-dioxid kibocsátás csökkentésébe, és nem a szénhasználat korlátozásába kíván beruházni, továbbra is az ország gazdasága alapjának tekinti a szenet, és kész segíteni a kitermelés növelését - jelentette ki a katowicei nemzetközi bányászati kiállításon Donald Tusk kormányfő. Mint mondta, tiszteletben tartják a környezetvédelmi célokat, de ezek a szénfelhasználás növelése mellett is elérhetők a korszerű technológia alkalmazásával.
Közölte, hogy a kormány úgy döntött: az Európai Unióban megengedett minimumra szállítják le a megújuló energiaforrások hasznosításának támogatását. Mint a PAP hírügynökség idézte, a válság idején a világ "elfelejtkezett" a szénről mint energiaforrásról, azonban az energetikai függetlenség - amelynek biztosítása minden kormány alapvető feladata - nemcsak az energiaforrások diverzifikálását követeli meg, hanem az ország saját készleteinek maximális kihasználását is. Ezért a lengyel energetika jövőjét a kő- és barnaszén, valamint a palagáz jelenti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve