Varsó környékén olyan boltok jelennek meg egymás után, amelyek nem fogadnak vevőket. Az előttük parkoló elektromos kerékpárok utalnak arra, mivel foglalkoznak az üzletek: extragyors házhoz szállítással - írja Notes from Poland. Az ígéret úgy szól, hogy 10-15 percen belül megérkezik a megrendelés. Lengyelországban, mint mindenütt másutt nő az e-kereskedelem súlya, tavaly elérte a teljes kiskereskedelmi forgalom 14 százalékát.
Szakértők szerint az újfajta szolgáltatást egy ideig a tulajdonosoknak támogatniuk kell, mert az élelmiszereken, amiket jellemzően szállítanak, alig van haszon, viszont a futárok sokba kerülnek. Így kezdetben veszteséges lesz az üzlet. További kérdés, hogy a vállalat képes lesz-e működni a nagyvárosokon túl is.
Kapcsolódó
Az angol nyelvű lengyel hírportál sajtómunkása letesztelte a szolgáltatást Varsóban. A rendelését 13 perc 28 másodperc után megkapta. A szolgáltató nem mellesleg lengyel cég, 2018-ban alapították és Lisek néven tevékenykedik. Alapítása után hosszú tesztelés következett és az első szállításokat csak 2020-ban vállalták. Varsó mellett Krakkóban is megvetették a lábukat.
A gyors házhoz szállítással mások is próbálkoznak. Az egyik legnagyobb áruházlánc, a Zabak az Uber Eatsszel állt össze, hogy termékeit minél előbb eljuttassa a vevőkhöz. Ez a szolgáltatás 20-30 perces szállítási határidőt ígér a rendelés feladásától kezdve. Az élelmiszerek kiszállításában egyébkén két óra a tipikus viszonylag rövid határidő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve