A lóhúsbotrány nagy-britanniai kirobbanása után a Findus Franciaországban és Svédországban is vizsgálatot kért az élelmiszer-hatóságoktól. A vizsgálatok eredményeképpen mindkét országban visszavontak bizonyos fagyasztott készételeket a kereskedelemből, mert bebizonyosodott, hogy a bennük lévő marhahús lóhússal van keverve. Október óta ez már a második élelmiszerbotrány Svédországban.
Henrik Nyberg, a Findus skandináviai termékmenedzsere elmondta, hogy mintegy 20 ezer fagyasztott lasagnét vonnak vissza Svédországban. Kijelentette, hogy a lóhús fogyasztása veszélytelen, az árut csak azért vonják vissza, mert tévesen - marhahúsosként - van felcímkézve.
Svédországi szakértők mindazonáltal azt mondták: a lóhús fenilbutazon gyógyszert tartalmazhat, amelyet állatorvos adott be a lónak. Egyes források felhívták a figyelmet arra, hogy a gyógyszer rákkeltő lehet. Eskil Erlandsson svéd mezőgazdasági miniszter pedig azt mondta: az eset újabb bizonyítéka annak, hogy az élelmiszeriparban erősen jelen van a szervezett bűnözés.
A svéd közszolgálati média péntek este azt jelentette, hogy a marhahústermékek, amelyek jelentős mértékben (30-100 százalékban) vannak keverve lóhússal, egy román vágóhídról származnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve