A lengyel Solaris cég 300 autóbusza fogja szállítani az utasokat az olasz Lazio megyében, az elsők már járnak is Rieti és az augusztusi földrengésben részben megsemmisült Amatrice között. A lengyel buszok a római központú Cotral közlekedési szolgáltató flottáját erősítik - derül ki a Gazeta.pl cikkéből.
Az olasz vállalat vezetője szerint az új buszok forradalmat hoznak az utasaiknak, akik munkába vagy iskolába járnak velük. Eddig ugyanis Lazio területén az 1990-es foci-világbajnokságra vásárolt autóbuszok közlekedtek.
A lengyel buszgyártó januárban nyert az európai közbeszerzési pályázaton a városközi Solaris InterUrbino 12-es buszokkal. A járműveket októberben kezdték el szállítani. Az év végéig összesen 60 InterUrbinot visznek Olaszországba, a maradék 240-et a következő két évben adják át. A vevő később 20 százalékkal emelheti megrendelését.
A Solaris történetében ez a legnagyobb egyedi megrendelés. Olaszország a cég egyik legfontosabb exportpiacuk, ami részben a Solaris Italia tíz év óta végzett szisztematikus munkájának köszönhető. A Cotral az egyik legnagyobb helyközi buszcég az országban.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve