A The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lapban közzétett levél szerzői szerint az Európai Unió 2004-es keleti bővítése előtt 167 ezer magyar, lengyel, szlovák, szlovén, cseh, észt, lett és litván élt Nagy-Britanniában, számuk azonban 2012-re már meghaladta az egymilliót. A munkáspárti képviselők szerint e közép- és kelet-európai EU-bevándorlók készek "nyomorszintű fizetésekért" alacsony képesítést igénylő munkakörök betöltésére, és nagy számuk miatt ezzel "lefelé ható nyomást" gyakorolnak a nagy-britanniai bérekre.
A nyílt levél szerzői szerint ez a jelenség éppen azokat a közösségeket érinti kedvezőtlenül, amelyek képviseletére a Munkáspártot alapították. E folyamatoknak "katasztrofális politikai következményei" lehetnek a Munkáspártra - áll a levélben.
Mindezek alapján az aláírók felszólítják Ed Milibandet, a párt miniszterelnök-jelöltjét arra, hogy ha a Labour kormányra kerül, kötelezze el magát az EU-munkavállalók beáramlásának korlátozása mellett olyan uniós társállamok esetében, amelyekben sokkal alacsonyabb a bérszínvonal, mint Nagy-Britanniában.
Az unión belüli munkaerőmozgás pontosan ilyen jellegű korlátozását követeli a kormányzó brit Konzervatív Párt is.
David Cameron miniszterelnök tavaly év végén, a Financial Timesnak írt cikkében fejtette ki részletesen - és azóta több nyilatkozatában is megerősítette - London e követeléseit. A kormányfő szerint olyan új megállapodást kell kötni, amely az EU "központi, ám nem minden feltétel nélküli" alapelveként ismeri el a munkaerő szabad áramlását.
Cameron szerint az új EU-tagállamok egy főre jutó jövedelmének el kellene érnie egy bizonyos szintet, mielőtt teljesen szabaddá válik állampolgáraik számára a munkavállalás más uniós országokban.
Miliband is tett már utalást arra, hogy a brit Munkáspárt szintén az uniós munkaerőmozgás szabályozásának szigorítását tartaná szükségesnek. A London Business School üzleti főiskolán elmondott minapi beszédében kijelentette: az egyes EU-tagállamoknak a jelenleginél "sokkal nagyobb rugalmasságot" kell biztosítani a bevándorlás kérdésében, és ennek részeként lehetővé kell tenni számukra, hogy szükség esetén "akár jelentősen" meghosszabbíthassák az új tagországok munkavállalóival szembeni átmeneti korlátozások időtartamát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve