A műgyűjtés olykor nem csak vonzóbb, de egyszerűen jobb befektetés is lehet, mint például a tőzsde. Ehhez a konklúzióhoz nem kell feltétlenül a részvények árfolyamának alakulását böngészi, elég megnézni, mibe fektetik pénzüket az igazán gazdagok.
A válasz az utóbbi időben meglehetősen egyértelműnek tűnik. Mindkét nagy aukciósház rekordforgalommal zárta februári árverését, ezen felül pedig a befektetési autók eddigi rekordja is megdőlt. A Sotheby's kétnapos londoni árverésén impresszionista, modern és szürrealista művészek munkái kerültek kalapács alá, a második nap végére pedig nem kevesebb, mint 215,8 millió font (több mint 81 milliárd forint) folyt be a kasszába. A rekordot nem csak az segítette, hogy valamennyi tétel elkelt, de az is, hogy egyes művekért jóval a korábban becsült értéke felett fizettek a licitálók. A meglepetések egyike volt Camille Pissarro 1897-es "Boulevard Montmartre, Matinee de Printemps" című festménye, ami korábbi árának kétszereséért, 19,7 millió euróért talált magának új gazdát.
Érdektelenségre a Christie's sem panaszkodhat, akik 228 millió dolláros forgalommal zárták az impresszionista és modern műveket felsorakoztató aukciójukat. Az itt elkelt tételek közül kiemelkedik Juan Gris 1915-ös "Kockás terítő"-je, amiért 56,7 millió dollárt fizettek. (A korábbi rekord 28 millió dollár volt.)
A műtárgyak mellett az autókról sem szabad megfeledkezni, melyek az utóbbi években rendkívüli népszerűségre tettek szert a gyűjtők körében. Ez különösen a veterán Ferrarik árán érhető tetten, melyek közül egynek februárban is sikerült rekordot döntenie. A korábbi Forma-1-es világbajnok Phil Hill autója a hírek szerint 24,1 millió fontért (körülbelül 8 milliárd forintért) cserélt gazdát februárban, az összeget csak azért nem lehet tudni pontosan, mivel az üzlet nem nyilvános aukción, hanem magánszemélyek között köttetett.
Szakértők szerint a gazdagok elsősorban azért teszik vagyonuk egyre jelentősebb részét ilyen és ehhez hasonló műtárgyakba, mivel ezek a részvényeknél sokkal biztosabb befektetésnek számítanak, az elmúlt években ráadásul értékük is jelentős növekedést produkált. Nem utolsósorban pedig azt is jegyezzük meg, hogy jól mutat egy Picasso a nappaliban, vagy egy veterán Ferrari a garázsban.