Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vezetésének köszönhetően most annak a lehetőségét mérlegeljük, hogy a NATO mint önálló tag csatlakozzon-e koalícióhoz, s ez jelentős előrelépés - hangoztatta az amerikai miniszter csütörtökön egy sajtótájékoztatón, miután a koalíciót alkotó, illetve abban megfigyelőként részt vevő országokat képviselő kollégáival tanácskozott.
A Szíriában és Irakban az Iszlám Állam ellen létrehozott, amerikai vezetésű koalícióban eddig a NATO 28 tagországa egyénileg vett részt, maga a szövetség - mint a kollektív védelem szervezete - távol tartotta magát ettől a csoporttól. Carter szerint az észak-atlanti szövetség "hozzáadott értéket" jelenthet a terroristák elleni harcban, hiszen felhasználhatja tapasztalatait például partnerei harci kapacitásának a megerősítésében, a kiképzésekben és a tanácsadásban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve