Az észak-atlanti szövetség első embere arról számolt be, hogy a NATO újabb hajókat vezényel az Égei-tengerre a jelenleg három hajóból álló kötelék támogatására. Ami biztos, Franciaország a misszió rendelkezésére bocsátja egy hadihajóját, további részleteket azonban nem közöltek.
Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a NATO hajóinak működési területe ezentúl a görög és török part menti vizekre is ki fog terjedni. Mint közölte, az itt folytatott műveleteket a két ország hatóságaival egyeztetve fogják végrehajtani.
A katonai szervezet emellett megállapodott az uniós határvédelmi ügynökséggel folytatott együttműködés részleteiről és annak további erősítéséről. Az egyezség értelmében a NATO és a Frontex képes lesz az információk valós idejű megosztására, ami lehetővé fogja tenni a gyorsabb reagálást.
Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos közös közleményben üdvözölte a megegyezést. Mint írták, a megállapodás "újabb példája az EU és NATO közötti gyakorlati együttműködés fontosságának". "Az Európai Unió bízik benne, hogy a NATO-val való közös erőfeszítéseik hozzá fognak járulni a jelenlegi migrációs válság támasztotta számos kihívás kezeléséhez" - szögezték le a kommünikében.
A NATO által kiadott közleményben kiemelték: a küldetés célja nem a menekülthajók feltartóztatása vagy visszafordítása, hanem az embercsempészek elleni fellépés.
A szövetség nevében Ashton Carter amerikai védelmi miniszter február közepén bejelentette, hogy Németország, Törökország és Görögország kérésének eleget téve a NATO tengeri műveletet indít az Égei-tengeren annak érdekében, hogy elősegítse a menekültválság enyhítését. A NATO-hajók feladata az, hogy jelentsék a görög és török hatóságoknak, ha csempészcsónakokat észlelnek, amelyeket aztán a helyi rendőrség vagy a parti őrség állíthat meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve