Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte, hogy a szövetségi kormány továbbra is "teljes erővel" dolgozik a menekültválság európai megoldásán, amely valamennyi uniós tagországban a menekültek számának érezhető csökkenéséhez vezet. A szóvivő elhárította a tartományi választások eredményeinek kormányzati értékelésére irányuló kérdéseket. Mint mondta, az értékelés nem a kormány, hanem a pártok dolga.
A külügyminisztérium szóvivője, Sawsan Chebli viszont az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előretöréséről szólva megjegyezte, hogy az AfD-s politikusok beszédeiben, nyilatkozataiban bőven felfedezhetők "demokráciaellenes" elemek, de külföldön tudják, hogy az AfD nem képviseli a németek többségét.
Kapcsolódó
Beate Braams, a gazdasági minisztérium szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tárca szerint a választási eredmények nem fenyegetik a német gazdaságot.
A szövetségi kormányt alkotó koalícióban résztvevő pártok közül a CDU és a szociáldemokraták (SPD) vettek részt a Baden-Württembergben, Rajna-vidék Pfalzban és Szász-Anhaltban tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson. Mindketten vegyesen teljesítettek.
Horst Seehofer, a CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke pártja hétfői müncheni elnökségi ülése előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy az eredmények a CDU vereségeként értelmezendőek, és a kudarc "legfőbb oka a menekültpolitika".
Úgy vélte, a német politika "tektonikus eltolódáson" esett át, és az uniópártoknak hónapokig kell majd dolgozniuk, hogy stabilizálják helyzetüket. Ugyanakkor igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Angela Merkel továbbra is megfelelő személy-e a kancellári tisztségre.
Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Bayerischer Rundfunk bajor tartományi közszolgálati műsorszóró társaságnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy fordulatra van szükség a menekültpolitikában, a tartományi választások eredménye azt jelzi, hogy az eddiginél is sürgetőbb a "menekültáradat gyors korlátozása". Rámutatott, hogy a CSU mindig is ezt az álláspontot képviselte.
A CDU főtitkára, Peter Tauber az n-tv hírtelevíziónak nyilatkozva felidézte az utóbbi hetek közvélemény-kutatási adatait, amelyek a Merkel-féle menekültpolitika támogatottságának növekedését jelzik. Kiemelte: a választási kampányban a "demokratikus pártok szinte versenyeztek, hogy ki támogatja leginkább Angela Merkelt, és ez meg is mutatkozik az eredményekben". Az AfD-t leszámítva valamennyi párt azt mondta, hogy európai megoldásra van szükség a menekültválságban - mondta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve