A tárca helyzetértékelése szerint a német gazdaság "a nehéz világgazdasági környezetben és az euróövezetben érvényesülő recessziós tendenciák közepette is ellenállónak és erőteljesnek bizonyult", és az idei harmadik és negyedik negyedévben is növekedik tovább. Igaz, az utóbbi időszakhoz képest "érezhetően mérsékeltebb dinamikával".
Az ipar teljesítményét előrejelző mutatók több hónapon keresztül romlottak, de augusztusban stabilizálódtak, a tényadatok pedig kedvezőek: az ipari termelés júliusban éves szinten 1,7 százalékkal, az építőipar teljesítménye 1,9 százalékkal nőtt. Mindkét érték meghaladta a várakozásokat - mutatott rá a minisztérium.
Az export továbbra is bővül, júliusban 0,5 százalékos növekedést mértek - áll az elemzésben, amely szerint megjelentek az euróövezeti válság enyhülésére utaló első jelek is. Az Olaszországból és Portugáliából érkező import például növekedik, ami azt jelezheti, hogy hatásosak a versenyképesség javítását célzó szerkezeti reformok.
Az ipar elsősorban a belföldi, illetve az euróövezeten kívül mutatkozó kereslet révén bővül, vagyis sikerült ellensúlyozni az euróövezeti válság hatását. Ugyanakkor a konjunkturális kilátásokat illetően "továbbra is túlsúlyban vannak a lefelé irányuló kockázatok, (...) nem utolsósorban az euróövezeti államadósság-válság hatására kialakult bizalmi válság miatt". A krízist csak növekedésorientált konszolidációval és hiteles reformpolitikával lehet megoldani. Az Európai Központi Bank új kötvényvásárlási programja ugyan hozzásegíthetnek a nagyobb baj elkerüléséhez, de nem helyettesíthetik a szerkezeti reformokat - áll az elemzésben.
A Financial Times Deutschalnd című üzleti lap a minisztériumi helyzetértékelésről előzetesen, keddi beszámolva rámutatott, hogy a tárca ellentmond a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előző héten megjelent prognózisának, amely szerint a német gazdaság az idén enyhe recesszióba kerül.
A hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben 0,7 százalékkal, a második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt Németországban. A kormány várakozása szerint az év egészét tekintve 0,7 százalékkal növekedhet a GDP. A vezető német gazdaságkutató intézetek közös előrejelzése szerint 0,9 százalékos GDP-növekedés várható 2012-ben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve