A lap szerint a héten a kelet-ázsiai országban tapasztalt hitelszűke, a hitelezés csütörtökön és pénteken tapasztalt gyakorlati befagyása csupán átmeneti jelenség, szerkezeti egyensúlytalanságok következménye, mely a pénzügyi intézmények önkorrekciójával megoldható. A kínai overnight kamat csütörtökön rekord magasra, 13,4 százalékra nőtt a bankközi piacon, majd péntekre 8,5 százalékra csökkent, ami ugyan mérséklődés, ám még mindig háromszorosa a két héttel ezelőtti értéknek. Az egynapos kamatlábak június eleje óta növekedést mutattak, a kínai központi bank (PBoC) pedig - korábbi gyakorlatával ellentétben - nem nyitotta meg pénzcsapjait a likviditásszűke feloldására. A jegybank ezzel a kínai bankoknak üzent: jobban kell ügyelniük likviditásukra, s a jövőben vissza kell fogniuk a központi banki segítséggel kapcsolatos várakozásaikat.
A Cajhszin emlékeztet: a kínai kormány szerdai ülésén megerősítette óvatos monetáris politika melletti elkötelezettségét, és azt, hogy a pénzkínálat növekedési ütemét racionális keretek közt tartja majd. Az ülésen elhangzott: május végével a szélesebb értelemben vett pénzkínálat (M2) növekedési üteme az előző évhez képest 15,8 százalékkal nőtt, meghaladva az éves határként szabott 13 százalékot.
A témával kapcsolatban a svájci UBS bank hongkongi ágának elemzői által készített, az MTI tudósítójához eljuttatott elemzés szerint a beavatkozásra váró pénzintézetek félreértelmezhették a központi bank korábban szabott irányait. A jegybank ugyanakkor helyesen jár el, mikor megtisztítani próbálja a bankközi tranzakciók terét és szabályozni próbálja hitelezés bővülési ütemét - áll a jelentésben. Ha sikerül kivitelezni célját, azzal a PBoC a bankrendszerben megbújó pénzügyi kockázatokat is csökkentheti - írja az UBS. Az általános likviditás továbbra is elegendő az országban, a jegybanknak pedig számos eszköz rendelkezésére áll, hogy az esetleges problémák felmerülése esetén beavatkozzon, igaz, ennek ellenére is óvatosnak kell maradni a következő hónapokban az esetleges válságok elkerülése érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve