Az internetes újság szerint ez az Európai Bizottságnak küldendő román konvergenciaprogram tervezetéből derült ki, amelyben a jelenleg tisztségben lévő szakértői Ciolos-kormány megerősíti ugyan Románia kötelezettségvállalását a közös fizetőeszköz bevezetésére, de az újabb céldátum meghatározását átengedte az év végén esedékes parlamenti választások nyomán megalakítandó új kormánynak.
A szociáldemokrata Victor Ponta vezette akkori kormány tavaly még arról tájékoztatta Brüsszelt, hogy Románia 2019 január elsején szándékozik csatlakozni az euróövezethez, Mugur Isarescu, a jegybank kormányzója viszont több nyilatkozatában is arra figyelmeztetett, hogy ez a határidő politikai szempontból mobilizáló lehet ugyan, de gyakorlatilag tarthatatlan.
Ponta már 2014-es évértékelő sajtóértekezletén úgy fogalmazott, Románia akár "holnap is bevezethetné az eurót", mert teljesítette a konvergenciakritériumokat, de a gazdaság versenyképessége még nem teszi lehetővé az euróövezeti csatlakozást. 2012 végéig a román vezetők még azt hangoztatták, hogy az ország 2015-ig vezeti be a közös fizetőeszközt, néhány hónappal később Traian Basescu akkori államfő már 2017-et emlegetett.
Ahhoz, hogy Románia tarthassa a 2019-es csatlakozási céldátumot még idén be kellene vezesse az eurózóna előszobájának nevezett ERM-2-es árfolyam-mechanizmust, vagyis meg kellene határoznia a lej-euró átváltási árfolyamot, és kötelezettséget kellene vállalnia, hogy a román fizetőeszközt a kötött árfolyamtól legfeljebb 15 százalékban eltérő sávban tartja. A román központi bank elnöke szerint ennek előkészítése bonyolult folyamat, amit már lehetetlen idén júniusig befejezni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve