A statisztikai intézet augusztus közepén éves összevetésben 5,9 százalékos második negyedéves GDP-bővülésről számolt be, az első fél évre vonatkozóan pedig 5,8 százalékos GDP-növekedést jelzett. (A magyar GDP 3,2 százalékkal nőtt a mások negyedévben, míg a féléves dinamika 3,6 százalék volt.)
A most közölt adatok szerint a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a GDP 5,9 százalékkal nőtt a második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, az első fél éves GDP-bővülés pedig 5,8 százalék volt - írta az MTI.
Kapcsolódó
Negyedéves összevetés szerint is enyhén nagyobb volt a növekedés, hiszen a GDP 1,7 százalékkal bővült a második negyedévben az első három hónaphoz mérten a korábban közölt 1,6 százalék helyett.
A román kormány az idén 5,6 százalékos gazdasági növekedést remél, miután augusztusban megemelte a korábban közölt 5,2 százalékos várakozást. A növekedés fő hajtóereje a belföldi fogyasztás.
Fotó: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve