A kanadai Valeant Pharmaceuticals International amerikai vállalata levélben tájékoztatta a belgrádi pénzügyminisztériumot, hogy lemond a szerb állami tulajdonban levő Galenika gyógyszergyár megvásárlásáról, "elsősorban a szakszervezet és az alkalmazottak esetleges privatizációhoz való ellenséges hozzáállása miatt". A Mladjan Dinkics miniszternek címzett levél közölte, hogy emiatt nem nyújtják be szándéklevelüket sem. A minisztérium honlapján ugyan elfogadták ezt az érvet, de kiemelték: a visszalépés fő oka, hogy a Valeant Pharmaceuticals International felvásárolja a neves Bausch & Lomb kontaktlencse-gyártó vállalatot.
A szerb kormány tavaly decemberben döntött úgy, hogy stratégiai partnert keres a Galenikának, és kiírták a tendert, eredetileg május 31-iei határidővel, amit azonban meghosszabbítottak június 14-ig - emlékeztetett a B92 televízió. A minisztérium közleménye szerint az egyetlen pályázó, amely megfelelt valamennyi követelménynek, a Valeant volt. A napokban azonban a szerb vállalat több száz dolgozója vonult a miniszterelnökség elé, tiltakozva a tervezett privatizáció ellen. Dinkics a Galenika szakszervezeteit tette felelőssé azért, hogy "elüldöznek" egy befektetőt, amely a cég utolsó reménye a fennmaradásra, és a dolgozók tiltakozása miatt kollégáik ezrei fogják elveszíteni állásukat.
Erre a megbírált szakszervezetek tiltakozó nyilatkozatot adtak ki, amely szerint a Valeant nem miattuk, hanem üzleti megfontolásból lépett vissza, és a dolgozók tiltakozása nem a potenciális befektető ellen irányult, csak kifejezésre juttatta álláspontjukat a szerintük nem eléggé átlátható tender miatt.
A Galenika 2 700 alkalmazottal dolgozik, akik közül a szakértők szerint ezret el kellene bocsátani. A belgrádi vállalat éves forgalma 800 millió euró, de 170 millió eurónyi tartozást halmozott fel, és idén 50 millió eurós tőkepótlásra van szüksége - írta a Reuters. A cég a közelmúltban gyakran szerepelt a szerb lapok első oldalán, mert nyolc volt vezetőjét letartóztatták korrupció és 12 millió euró elsikkasztásának gyanújával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve