Augusztusban az élelmiszerárak 0,8 százalékkal csökkentek, ugyanakkor a nem élelmiszereké 0,1 százalékkal nőttek, akárcsak a szolgáltatások, amelyek 0,3 százalékkal kerültek többe. Az élelmiszerek közül a legnagyobb mértékben, 12 százalékkal a friss gyümölcsök ára csökkent, a krumpli 8 százalékkal lett olcsóbb.
A román jegybank augusztus első felében másodszor csökkentette az idei inflációs előrejelzését, így 2013-ban 3,1 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol. A legújabb előrejelzés 0,1 százalékkal volt alacsonyabb a két hónappal azelőtt előrevetített értéknél.
A román jegybank ezelőtt májusban csökkentette az inflációs előrejelzését a korábbi 3,5 százalékról 3,2 százalékra.
Az éves infláció júniusban még 5,37 százalék volt, de a jegybank számított arra, hogy szeptemberig a célértékhez közeli sávba kerül. A központi bank az idén 1,5-3,5 százalékos célsávot határozott meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve