A szlovák és a cseh lapok szerint ugyan a sertéshús ára nem száguld úgy, mint a tojásé, de azért érezhető lesz az erősödés. Mivel az uniós tagállamok többségében máig nem felelnek meg a szigorúbb kritériumoknak a sertésfarmok, ezért a szlovák Pravda napilap szerint néhány hónapon belül akár a negyedével is drágulhat ez a húsféleség. A cseh Mladá Fronta Dnes szerint kilónként 20 koronás (nagyjából 225 forint) drágulás jöhet.
Szlovákiában éves szinten fejenként 30 kilogramm sertéshúst fogyasztanak el, amelynek kilónkénti ára 4 euró körül mozog. Ha beigazolódik a prognózis, akkor a drágulás éves szinten fejenként legalább 30 eurót jelent. Bár Szlovákiában a farmok döntő többsége már megfelel az új normáknak, a problémát az okozza, hogy hazai forrásból mindössze a sertéshúsigény 37 százaléka elégíthető ki, a többi importból származik.
"A hús árát Nyugat-Európában alakítják, a dán, a német, a holland, a francia és a spanyol húskivitel szabja meg az árakat" − közölte Lelkes Péter, az Ipolyszakállason működő termelőszövetkezet elnöke. Így most a sertéshús kilónkénti felvásárlási ára már 1,40 euró környékén mozog, ami 30 centtel magasabb a tavalyinál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve