A termelői árak éves összevetésben 32,13 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 6,60 százalékkal ugrottak meg augusztusban, jelentősen gyorsult az ütem a júliusban mért 25,0, illetve 1,77 százalékhoz képest.
A török jegybank hétfőn közölte, hogy "az inflációs kilátásokat illetően a közelmúltbeli fejlemények komoly kockázatokat jelentenek az árstabilitásra. A jegybank jelezte azt is, hogy intézkedésekre készül.
A török jegybank szeptember 13-án tartja következő kamatdöntő ülését. Júliusban - a piaci várakozásokkal ellentétben - szinten tartotta az irányadó kamatát. Elemzők arra számítottak, hogy a vágtató infláció miatt 100-125 bázisponttal emel az egyhetes repokamat 17,75 százalékos szintjén.
A török líra 1,5 százalékkal gyengült az inflációs adatsor közzététele után. Hétfő délben a dollárt 1,05 százalékos pluszban, 6,6191 török lírán jegyezték, de napi csúcsán 6,7328 lírán is forgott. A líra gyengülését a jegybank közleménye tartotta kordában.
Inan Demir, a Nomura International pénzügyi szolgáltató csoport közgazdásza kiemelte, hogy a piac úgy értelmezte a közleményt, mint annak jelzését, hogy kamatemelést hajt végre a központi bank következő ülésén. Véleménye szerint 500-550 bázisponttal kellene emelni az egyhetes repokamatot, hogy kezelni tudják az infláció romlását. "Ezt kell tenniük, de hogy képesek lesznek-e rá, az egy másik kérdés" - tette hozzá.
A török jegybankra két irányból egymással ellentétes hatású nyomás is nehezedik. Egyfelől a piacok kamatemelésre ösztökélik a vágtató infláció megfékezésének érdekében, másfelől viszont a kormány azt várja el, hogy tartsa alacsonyan a kamatokat a gazdasági növekedés támogatásának érdekében.
A magasabb kamat segít kordában tartani az inflációt és erősíti a nemzeti valutát. A török líra az év eleje óta több mint 40 százalékkal gyengült. A gyengébb líra egyebek között azt eredményezi, hogy a cégeknek nehezebb fizetni külföldi devizában fennálló adósságaikat.
A fotó forrása: Flickr/Rachel Hugh.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve