A pénteki döntés azt kívánja megakadályozni, hogy Belgium szövetségi kormánya aláírja a megállapodást.
A szövetségi kormány ugyanis támogatná az egyezményt, ugyanakkor szüksége van az ország régióinak és nyelvi közösségei képviseleteinek hivatalos jóváhagyására is.
Paul Magnette, a vallon parlament szocialista elnöke elmondta, hogy a régió parlamentjének nagy többséggel jóváhagyott döntése alapján Vallónia megtagadja a felhatalmazását a szabadkereskedelmi egyezmény október 18-ra tervezett elfogadásához. Közölni fogja Didier Reynders belga külügyminiszterrel, hogy nem tudja beleegyezését adni a megállapodás aláírásához - tette hozzá.
Az elutasítás nem jelenti az egyezmény teljes elvetését. A döntés arra irányul, hogy az európai politikusok kezdjék újra tárgyalásaikat Kanadával a megállapodás bizonyos, mások mellett Belgiumot is hátrányosan érintő intézkedéseket rögzítő fejezeteiről. A vallon parlament szavazásával megegyezően elutasító határozatot fogadott el szerdán a belga szövetségi állam Belgiumi Francia Közössége is.
Mivel a szabadkereskedelmi megállapodása aláírásához valamennyi uniós tagország beleegyezése szükséges, a belga jóváhagyás hiánya lehetetlenné teszi az egyezmény megkötését.
A CETA a támogatók várakozásai szerint a vámok, és a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató nem vámjellegű akadályok lebontása révén hozzájárul a növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzéséhez az EU-ban és Kanadában is. Az ellenzők szerint a megállapodás kiüresít demokratikus jogokat, környezet- és fogyasztóvédelmi előírásokat, és erősíti multinacionális óriásvállalatok befolyását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve