Nagyon megérezték a lengyelek 2017-ben az élelmiszerek árának emelkedését: átlagosan 4,5 százalékos volt a drágulás, míg az előző években mindössze 0,1 százalék volt a növekedés - írja a gazeta.pl. A BNP Paribas szakértői szerint 2018-ban az élelmiszerek csak 2-2,5 százalékkal drágulnak, mi még mindig nagyon magas az előző évek trendjéhez képest.
Az elmúlt hónapok "sztárja", a vaj továbbra is drága lesz, igaz az ára talán valamennyit esni fog. A többi tejtermék drágulásának valószínűsége nem nagy - vélik a szakértők -, 2018 második negyedévétől a tej bolti ára elkezd majd esni. Az egész évre számolva talán 3-5 százalékkal fog kevesebbe kerülni. A tejtermékek átlagosan 1-2 százalékkal lesznek drágábbak a tavalyinál.
Kapcsolódó
Lassanként megállhat a lengyel tojás árának emelkedése is. Az elemzők szerint 2018 végén néhány százalékkal kevesebbe fog kerülni, mint 2017 végén.
A következő hónapokban a zöldségek és a gyümölcsök fognak a legjobban drágulni. Ennek hátterében főként a tavalyi év időjárása áll. Drágább lesz a baromfi- és a marhahús, valamivel nő a péksütemények és a gabonából készült termékek ára, de ez nem lesz jelentős, éves szinten csak 1-2 százalék. Kevesebbe fog kerülni a cukor, akár 30 százalékkal zuhanhat az ára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve