A lengyel kormány szemfényvesztő módon mutatja be a büdzsét, amikor azt állítja, hogy a GDP rekordokat döntő zuhanása csak átmeneti jelenség - írja a gazeta.pl. A lengyel költségvetés hiánya soha nem volt még akkora, mint most, és ez bizony veszélyes. Porhintés azt állítani, hogy az átlagpolgár és a vállalkozások semmit sem is fognak megérezni azokból az intézkedésekből, amelyekkel ezt a lyukat be kell tömni.
A koronavírussal folytatott harc eddig 270 milliárd zlotyba került (1 zloty=80 forint), ami a legnagyobb kiadások közé tartozik az unióban. Slawomir Dudek, a munkaadók szervezetének fő közgazdásza kifejezetten szkeptikus. Azt állítja, hogy Lengyelországnak nincs pénzügyi biztonsági tartaléka, amelynek segítéségével átvészelhetné a koronaválság második hullámát. Szerinte a kormány a polgárok pénztárcájába nyúl majd, hogy megoldja a gondot. A jövő évben a lengyelekre az adók és a különböző díjak felemelése vár.
Tadeusz Koscinski pénzügyminiszter augusztusban tagadta, hogy új adókat akarnának bevezetni, ugyanakkor nem világos, mire gondolt, amikor néhány héttel később közölte, hogy a cégek egy része, amelyek eddig nem fizettek adót, kénytelenek lesznek lemondani a mentességükről. Olyan vállalatokról lehet szó, amelyeknek nem kellett nyereségadót fizetniük.
Dudek szerint azt fogják mondani, hogy nem emelik fel a személyi jövedelemadót, vagy az áfát, de megtalálják a módját, hogy különböző díjak vagy kevésbé látható adók emelésével növeljék a költségvetés bevételeit. Emelhetik a már bevezetett bankadót és a a kereskedelmi adót vagy az ottani népegészségügyi külön adót (chipsadó). Nemrégiben hogy, hogy nem nőtt az alkohol és a dohánytermékek jövedéki adója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve